28. rész: Prológus
*Joe szemszöge*
Amint Castiel összeesett a harcnak vége lett. A lidérc csapatából majdnem mindenki elmenekült, aki tudott. A sebesülteken kívül csak Charlotte és Amber maradt itt. Amber a sebesült bátyját ápolta, míg Charlotte könnyezve odaszaladt a húgomhoz.
*Jessy szemszöge*
Az unokatestvérem, az az álnok kígyó, megölelt. Nem tudtam, mit tegyek. Ellöktem magamtól.
- Hagyj békén. Nem vagy a rokonom. Takarodj. - mondtam kegyetlenül.
- De-de én... Kérlek, értsd meg. - kezdte, de félbe szakítottam.
- Nem érdekel, hogy megfenyegetett, hogy megölni anyádat. Nekem már senkim sincs és te se vagy többé a rokonom. Azt mondtam takarodj innen. - miközben ezt mondtam olyan erősségű gömbvillámot csináltam, amit előtte soha nem sikerült. De nem ment el. - Lelőlek, vagy elmész. - fenyegettem.
- Jessy hagyd békén. Charlotte, te meg menj innen, amíg szépen mondom. - hallottam a nővérem erőtlen, gyenge hangját. Eloltottam a két gömbvillámot és ránéztem a nővéremre. Nem hittem a szememnek.
*Joe szemszöge*
Mikor Charlotte elment, furán éreztem magam. A szárnyam bizsergett és olyan furán éreztem magam. Hatalmas fényességet láttam, és furcsa, földöntúli dalt hallottam. És olyan melegséget éreztem, mint még soha. Ragyogtam, de nem az erőm miatt. Féltem, hogy mi lehet, de ezzel egy időben földöntúli nyugodtság és szeretet áradt belém.
- Gyere vissza lányom, már várunk. - hallottam a fejemben a hangot. Megnyugtató volt. Egyszer csak felemelkedtem, minden furcsa volt. Szédültem és vakított a fény. Hallottam az angyalok andalító dalát. Ránéztem a szárnyamra és az fokozatosan fehéredett. Nem értettem, mi történik.
*Josh szemszöge*
Megálltam letettem a fegyvert és körbenéztem. Sam és Zoe együtt gyászoltak. Aztán hirtelen hatalmas fény támadt és elkezdett bizseregni a szárnyam. Éreztem, hogy beforr a szárnyamon a seb. Furcsa, andalító, földöntúli dalt hallottam, majd egy hang szólt a fejemben.
- Ne aggódj Fiam, most már visszajöhetsz. Várunk. - nem értettem, mi történik, egyszer csak megemelkedtem és elkezdtem izzani. A testemet átjárta a melegség és a nyugalom, de legbelül rettegtem. Nem értettem, mi történik.
*Lys szemszöge*
Mikor vége lett a csatának két érzés kavargott bennem. Valami éktelenül fájt, de közben egy erős fény villant, s nem akart kialudni. A szárnyam bizsergett, s ekkor az angyalok, földöntúli muzsikája csapta meg a fülemet.
- Gyere fiam, nem lesz baj. - hallottam egy hangot a fejemben. Az egyik felem, a démoni rettegett, félt és, mintha szét akart volna szakadni. A bukott énemet kellemes melegség járta át. Megemelkedtem, elkezdtem izzani és láttam, hogy megváltozik a szárnyam. Marad olyan, mint volt, mármint akkora, mint egy angyalé, de csupasz, bőrszárny. A fekete szárnyam fehérré vált, a vörös aranybarnává, mint a szemem. A démoni oldalam ordított fájdalmában, féltem, mi lesz, ha kiszakad belőlem a démon? Én nem csak angyal vagyok. Ekkor olyan történt, mi már évek óta nem: legördült egy könnycsepp az arcomon. A könny a jobb szememből jött, hisz az az oldalam a démoni.
*Lilith szemszöge*
Mikor a vörös ördög összeesett a bensőm reszketni, félni, ordítani kezdett. Egész testemben remegtem. Azt hittem meghalok, nem tudtam mit tenni. Mintha a szívem szakadt volna ki. Ekkor egy ordítást hallottam, majd, rádöbbentem, hogy az ordítás az én számat hagyta el. Kivánszorogtam a bokor mögül, egyenesen Joanához, aki már a földön állt fehér szárnyakkal. Angyallá vált, ahogy a többiek is. Egyedül Lysander reszketett, pont, mint én. Odaálltam Joana mögé, és erőtlenül megszorítottam a vállát.
*Joe szemszöge*
Mikor véget ért az izzás földet értem, a szárnyaim hófehérek voltak. valaki megfogta a vállam. Megfordultam és olyat láttam, amit álmomban se mertem elképzelni. Lilith állt mögöttem, egész testében reszketett. Láttam rajta, hogy legbelül fáj a lelke, igen, minden démonnak van lelke. Nincs olyan élőlény, minek nincs lelke.
- Ne aggódj, semmi baj nem lesz, rendbe fogsz jönni. Nem halnak meg a démonok. Isten itt van, de nem haragszik rád. Az Úr téged is szeret.
- Elmentek? - kérdezte erőtlenül.
- Nem, az Úr nem szólít minket magához. Nekünk itt van dolgunk. - mondtam. - Újra lesznek angyalok a Földön.
- Meghalt? - bökött Castielre.
- Még él, nem halt meg. - mondtam. És a vörös démon ekkor fel is ült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése