31. rész: Beszélgetés a Deadwere testvérekkel.

Csütörtökön Lissel teljesítettük Elizabeth kérését. Felkerestük a két tisztavérű vérfarkast. Ott voltak, ahol Elizabeth mondta.

- Kik vagytok én mit akartok? - kérdezte a lány, tehát valószínűleg ő Misery. Lissel repülve mentünk és még nem húztuk be a szárnyainkat.

- Én Joana Black vagyok, ő itt a párom, Lisander Hill. - mondtam. - Elizabeth Pierce küldött minket, hogy megkérjünk téged és a bátyádat, hogy ne menjetek az emberek közé, mert még felfeditek az ember feletti lényeket és a városainkat, településeinket.

- Ennek az Elizabethnek aztán van bőr a képén. Hallod Dragon? Két ilyen szárnyas vakarcsot küldött a nyakunkra az a pipiskedő kisliba. - mondta Misery.

- Na de Úrnő, kérlek. Legalább hallgass meg minket. - mondta Lis.

- Máris Úrnő vagyok? Úgy szólítotok ahogy akartok. Magasról teszek a tiszta vérre. De gyertek. Jobb szeretek ülve beszélni. Ja és húzzátok vissza a szárnyaitokat, mert nem fogtok beférni. - bementünk, egy barlangban laktak. Az asztalon csak egyetlen gyertya árasztotta halovány fényét. A falon volt néhány kialudt fáklya, de nem értem, miért nem gyújtották újra.

- Misery ki a két kis angyalka? - kérdezte Dragon.

- Nos drága bátyám a lány Joana Black a fiú meg a barátja, asszem valami Lisander, vagy hogy hívják.

- Értem. És miért jöttetek? - Dragon ekkor lépett a gyertya fénykörébe. Megláttam csapzott, fekete haját, farkas füleit és a lompos farkasfarkat. Tehát így értette Elizabeth, hogy félig át vannak alakulva. Miserynek hosszú, bokáig érő, hollófekete, enyhén kócos haja volt, fekete farkas fülei és szintén fekete farka.
- Nos uram, mi a tiszta vérű angyal Hill család ősei azért jöttünk, hogy megkérjünk titeket valamire. - kezdte Lis. 
- Ne gyertek a tiszta vérrel, mert nem érdekel. Testvérek vagytok? - kérdezte Dragon.
- Nem uram, nem vagyunk testvérek, de tiszta vérűek sem. Félvérek vagyunk mindketten. - mondtam.
- De a hangodban gőg és önbecsülés cseng. A tipikus tisztavérűek tulajdonsága. Ti se lesztek, vagy vagytok jobbak, mint Pierce-ék. - úgy tűnik Dragon bölcs, bölcsebb, mint hittem.
- Fékezd a gondolataidat kisanyám. - mordult fel Misery.
- Bocsáss meg, úrnő. - mondtam kimérten, ellent mondást nem tűrő hangon, ezzel jelezve, hogy velem ne packázzon. Úgyis erősebb vagyok, mint ez a két korcs együtt.
- Mondjátok amit akartok aztán húzzatok el innen. Még hogy mi korcsok! - puffogott a lány.
- Misery elég legyen! Hallgassuk végig őket. - csitította a bátyja.
- Tehát... azért jöttünk, mert hallottunk arról, hogy bejártok az emberek közé és szeretnénk megkérni titeket, hogy eme szokásotokkal hagyjatok fel. Az emberek így könnyen rájöhetnek a létezésünkre. Így az emberfeletti lényeket veszélyeztetitek. - vette át a szót a párom, nyugodtan, békésen beszélt.
- És ha nem.... - kezdte Misery, de félbe szakítottam.
- Inkább hagyjuk, hogy a férfiak tárgyaljanak. - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, parancsolóan, mire bólintott.
- És kit érdekel, ha meglátnak minket? Emiatt még nem fogják megtalálni a várost. - mondta Dragon.
- Kérlek Uram, nézd reálisan a dolgot. ha meglátnak titeket, akkor elkezdhetnek keresni minket, emberfelettieket. És ha keresnek, akár azért mert kíváncsiak, akár azért, mert félnek, könnyen ránk találhatnak, így felfedve minket. Ezzel akár egy háború is kirobbanhat. Szeretnél 10 év elteltével egy új háború? Mert mi nem. - mondta Lis. Dragon egy ideig hallgatott, végig gondolta az imént hallottakat.
- Igazad van Lisander. Mostantól nem megyünk az emberek közé. Nem éri meg.
- De Dragon... - kezdte felháborodottan Misery.
- Semmi de Misery, hallgass. - követelte a bátyja.
- Köszönöm Uram. - mondta Lisander. - Örülök, hogy meg tudtuk ezt beszélni.
- Ugyan Lisander, nem kell megköszönnöd, hisz ez közös érdek. Egyikőnknek se jó, ha az emberek rátalálnak az emberfelettiekre.
Misery csak csendben duzzogott, s elég ellenségese nézett rám.
~ Misery tudom mire gondolsz, mit érzel, de hidd el, hogy ez a ti érdeketek is. Tudom, hogy idősebb vagy, mint én, de önfejűbb és néha meggondolatlanabb is. Kérlek hallgass a bátyádra. ~ gondoltam, s tudtam, hogy hallja.
~ Joana ne hidd, hogy megérthetsz. Te csak egy felfuvalkodott szárnyas izé vagy, törődj a saját dolgoddal és ne velem. ~ jött az elutasító gondolatbéli válasz a lánytól. Nem erre számítottam, csak segíteni szerettem volna, nem hittem, hogy így fog reagálni.
~ Misery kérlek, ne legyél ennyire elutasító, nem akarok rosszat neked. Te idősebb vagy, és nekem úgy tűnik rossz tapasztalatod volt másokkal, lehet, hogy bukottakkal. De mi Lisanderrel mások vagyunk. Csak segíteni akarunk neked és a bátyádnak. De mindegy, hagyjuk. ~ mondtam és a férfiak felé fordultam.
- Lisander mehetünk? - kérdeztem. Misery nem válaszolt. - Dragon elmehetünk? - kérdeztem.
- Persze, menjetek csak. Köszönöm, hogy eljöttetek. - mondta Dragon.
- Persze Joe, menjünk. - mondta Lisander és felálltunk. - Köszönjük, hogy meghallgattatok minket, további szép napot, sziasztok. - köszönt el Lis és elindultunk kifelé.
- Joana várj! - mondta Misery. - Kérlek bocsáss meg az ellenségeskedésemért. Meggondolatlan voltam. - mondta, s láttam, hogy komolyan gondolja.
- Nincs semmi baj Misery. - mondtam és kedvesen elmosolyodtam. Úgy tűnik megtört a jég, és a vérfarkas lány, kezd feloldódni. Kezdi elfogadni, hogy ez az egész miatta is van. Remélem egy nap végre talál magának valakit, aki olyan lesz neki, mint nekem Lisander. - Na de tényleg mennünk kéne, Alexa szerintem már hiányol minket. - mondtam.
- Ki az az Alexa? - kérdezte kíváncsian Misery.
- Egy lassan két éves vámpír-khajiit félvér kislány, az édesanyja ránk bízta, mert nem tudná felnevelni. Van kedvetek eljönni megnézni? - kérdeztem.
- Én szívesen mennék. - mondta Misery és láttam, hogy érdekli a kislány.
- Elmegyek én is, szívesen megismerném a barátaitokat, családotokat. - mondta Dragon is.
- Repültök velünk, vagy ti jöttök a földön? - kérdezte Lis.
- Ha megengeded Joana én veled repülnék. - mondta Misery, én csak bólintottam, és jeleztem, hogy kapaszkodjon belém.
- Fiúk, ti döntsétek el, hogy ki, hogy jön. Mi elindulunk, szólok a többieknek, hogy legyenek óvatosak. Misery gyere, kapaszkodj erősen. Használjam a szárnyamat, vagy ne? - kérdeztem. mire jelezte, hogy mindegy. Kinövesztettem a szárnyaimat és felszálltunk. Éreztem, hogy a lány megremeg a karjaimban.
~ Ha félsz letehetlek. ~ mondtam neki gondolatban.
~ Nem kell, majd megszokom. ~ válaszolt a lány. Erre csak bólintottam és szépen lassan, nagy szárnycsapásokkal haladtam haza. Mikor elfáradtak a szárnyaim váltottam az erőmre és úgy repültünk tovább.
~ Nézz le. ~ kértem a lányt, mikor a tisztás fölé értünk, a fölé, ahol edzeni szoktunk. Ott volt a húgom, Sam, Zoe és még páran.
- Szálljunk le. - kérte Misery. Leszálltunk, óvatosan, lassan, puhán landoltam.
- Szia Joe, ő ki? - kérdezte Zoe.
- Szia Zoe. Ő itt Misery Deadwere, egy tisztavérű vérfarkas. Misery ő itt Zoe, a fiú a barna, hosszú hajú lánnyal Sam, Zoe bátyja, a lány Jessy a húgom. - mutattam be mindenkit mindenkinek, ám ekkor megérkeztek a fiúk is. Lis mindenkinek bemutatta Dragont. Picit beszélgettünk, majd elindultunk együtt, gyalog haza. Ott Alexa amint meglátott odafutott hozzám.
- Szia Mami. - köszönt a kislány. Én felkaptam, pörögtem vele egyet és az ölemben tartottam.
- Misery ő itt Alexa. - mondtam büszkén.
- Szia Alexa, gyönyörű neved van. - mondta a lány. - Én Misery vagyok.
- Szia Mi-Mi-Mise-Misery. - próbálta kimondani a kislány a vérfarkas nevét.
- Megfoghatom? - kérdezte tőlem a vérfarkaslány. Én csak bólintottam és odaadtam neki a gyerkőcöt. Ekkor Nana szaladt oda.
- Joe, kik ezek? - kérdezte nagy szemeket meresztve a két ismeretlenre.
- Nana nem ezek, hanem ők. És ő itt Misery - mutattam a lányra - ő meg a bátyja Dragon.
- Miéjt ilyen fujcsák? - hát persze, hogy kíváncsi volt, hisz még életében nem látott félig átalakult vérfarkast, pláne nem egyszerre kettőt is.
- Azért, mert ők tisztavérű vérfarkasok. Alapból félig át vannak alakulva. olyan mintha neked állandóan tollaid lennének, vagy szárnyad. Érted?
- Igen, éjtem. Akkoj te vagy Djagon? - fordult a fiúhoz.
- Igen én vagyok, te meg minden bizonnyal Nana. - mondta a fiú és felemelte a kislányt.
- Nana gyere ide. Dairy már keres. - jött oda Ivy. - Oh sziasztok, Ivy vagyok, alakváltó.
- Szia Ivy, én Misery vagyok, ő a bátyám Dragon. Vérfarkasok vagyunk.
- Muszáj elvinned Nanát? - kérdezte a fiú, nem hittem volna, hogy ennyire szereti a gyerekeket.
- Éppenséggel szólhatok a nővérének. - mondta Ivy és el is ment. Leültünk kint a kertben beszélgetni, csatlakoztak még páran. Majdnem mindegyik farkas ott volt és a sasok nagy része. Esme hozott egy kis harapnivalót.

30. rész: Az új védenc, avagy nem én vagyok az egyedüli őrangyal a családban.

Szárnyra kaptam és mentem a segélykérő fiú hangjának irányába. Az erdőben találtam rá, nem messze az emberek városától. Egy khajiit volt. A támadói, mikor megláttak elmenekültek, bár nekem nem is az a dolgom, hogy megleckéztessem őket.

- Hol sebesültél meg? - kérdeztem. Aztán megláttam a sebeit, tele volt égési sérülésekkel, meg vágásnyomokkal.

- Szerintem te is látod. De ki vagy? - kérdezte erőtlenül.

- Az én nevem Joana, és az őrangyalod vagyok, nekem kell rajtad segítenem, ha bajba kerülsz. Na várj, meggyógyítom a sebeidet. - mondtam és kezdtem is gyógyítani. Mikor a bal karját kezdtem gyógyítani megláttam egy tetoválást. A tetoválás egy koponyát ábrázolt angyalszárnyakkal. Ez azt jelenti, hogy az új védencem egy bukott vadász.
- Tényleg, mit is mondtál, hogy hívnak? - kérdeztem, miközben úgy tettem, mint aki nem vette észre a klánjuk jelét.
- Azért nem emlékszel rá, mert még nem mondtam. Bálint vagyok, igen, tudom, hogy megláttad a klán jelét a karomon, de nem bántalak. Ha segítesz meghálálom.
- De Bálint kik bántottak és miért?
- A klán "verőlegényei" voltak, azért, mert ki akartam lépni. A barátnőm egy bukott és meg kellett volna ölnöm.
- Értem. Mostantól ha gond van segítek, de csak neked és a barátnődnek nem. Neki nem én vagyok az őrangyala.
- Rendben, és köszönöm. - mondta, majd elment. Én szárnyra kaptam és hazamentem. Az erkélyemen landoltam, bementem a szobába és mindenki ébren volt, mármint Lys és Alexa.
- Joe hol voltál? - kérdezte a párom.
- Sajnálom, de sürgős hívás volt, van egy új védencem. Alexa gyere a mamához. - mondtam, mikor az ölembe vettem a kislányt.
- Ale ámos. - mondta Alexa, picit még ringattam, majd betettem a kiságyába és elaltattam.
- Na tehát az új védencem... - kezdtem a "mesét" suttogva Lysnek. - Az új védencem egy khajiit, a neve Bálint és bukott vadász volt, ki akart lépni a barátnője miatt, aki bukott, mert nem akarta megölni a lányt. De a klánjukból nem lehet kilépni, aki megpróbálja, azt megölik. Nagyon csúnyán összeverték, meggyógyítottam és azt mondta, hogy megvéd, ha segítek neki. De mivel az őrangyala vagyok, így nem kérek cserébe semmit. Akármit akar adni, vagy mutatni nem fogadhatom el.
- Értem, de most már aludjunk drágám. Holnap még iskola van. - mondta életem szerelme, majd átölelt és elaludtunk. Alexa a szokásosnál is korábban ébredt. Kimásztunk az ágyból, felkaptam Alexát és vittem is a konyhába, hogy megetessem. Kapott vért meg egy kis müzlit tejbe áztatva. Ma epreset kért. Aztán lejött Galatea.
- Jó reggelt, már fent vagytok?
- Jó reggelt, igen, ma nagyon korán kelt, már meg is etettem.
- Joana, éjjel hallottam, hogy elmentél. Hol voltál?
- Csak lett egy új védencem. A neve Bálint, tiszta khajiit és volt bukott vadász. Mivel a barátnője miatt ki akart lépni, így meg akarták ölni. De nem sikerült nekik, elkergettem őket és meggyógyítottam a sebesült fiút.
- Értem, de Joana, ha így folytatod, ki fogsz merülni. Ma ne menj iskolába, majd igazolom. - mondta Galatea és szorosan megölelt.
- Na mi van, már ilyenkor fent van a mi kis angyalkánk? - kérdezte Lilith és leült a másik oldalamra a kanapén.
- Hát igen, éjszaka volt egy kis dolgom, de Alexa korán felkelt. - mondta, majd újra elmeséltem, mi történt. Eközben lejöttek a többiek is, de Josh zaklatott volt.
- Josh, mi a baj? - kérdeztem és belenéztem a bátyám, zavart, ijedt tekintetébe.

*Josh szemszöge*

A szobámban hirtelen meghallottam egy tíz év körüli kislány ijedt segélykiáltását. Felkaptam a cipőmet és a kabátomat, és lementem a nappaliba. Ahol Joe-ba ütköztem.
- Josh mi a  baj? - kérdezte, majd belenézett a szemembe, ahol csak zavarodottságot és félelmet láthatott.
- Csak kövesd a hangot és megtalálod, de siess. Majd ha kell hozd el a suliba és meggyógyítom. - mondta és el is mentem. Szárnyra kaptam és követtem a hangot. Egy elhagyatott utca felett repülve megláttam egy 10 év körüli kislányt, akit három rátermett férfi üldözött. A lány tiszta vérű démon volt. Láttam rajta, hogy az utolsó tiszta vérű családok egyikének a tagja. Leszálltam.
- Hagyjátok őt békén. - mondtam és előhúztam a két kardomat.
- Mi lesz, ha nem? Angyal létedre megölsz minket? - kérdezte az egyik lidérc és kobold félvér.
- Eszem ágában sincs gyilkolni. Csak megvédem a védencemet. - mondtam és támadtam. Mindhármójukat megsebeztem, így elmenekültek.
- Jól vagy? - kérdeztem és lehajoltam hozzá. Ő sírva megölelt.
- Igen, köszönöm. Mindy vagyok. És te? - kérdezte.
- Én Josh vagyok. Gyere hazaviszlek, a szüleid már biztos keresnek.
- De még nem tudok repülni. - mondta lemondóan.
- Nem baj, haza viszlek, csak te mondod, hogy hova kell menni. - csak bólintott, a karjaimba vettem, ő elmondta a címet. Felszálltam és hazavittem. Becsöngettem és egy hosszú, sötét szőke hajú nő lépett ki az ajtón.
- Mama! - mondta a kislány, kiugrott a karjaimból és odafutott az anyjához.
- Köszönöm, hogy hazahoztad, megmentetted a kislányomat. - mondta. - Viszont menj iskolába Josh. Joana már biztos vár rád.
- Honnan tudja a nevemet? - kérdeztem meglepődve.
- Részben tőlem. - jött oda Christine.
- Úrnőm, nem kéne iskolában lenned?
- Rosetta, inkább vidd be a kis Mindyt, ha már hagytad elkóborolni.
- Igenis Úrnőm. - mondta az asszony és elment.
- Christine, miért nevezett téged Úrnőnek?
- Az hosszú, viszont a fia, Adam az osztálytársad.
- Tényleg Adam Pierce a fia? Na mindegy Christine jössz suliba? - kérdeztem.
- Persze, repülünk? - kérdezte. Csak bólintottam és elindultunk a suliba. Adam az utolsó tiszta vérű démoncsaládok egyikének egyetlen fia. Két húga van. Az idősebbik húga Elizabeth lesz a felesége. Tiszta szívükből szeretik egymást, de nem csak testvérként. Eliza Joanáék felett jár egy évvel, nem sokára 18 lesz, míg a bátyja most töltötte a 21-et. Gyorsan megérkeztünk és, mint vártam Jessy elhozta a cuccomat.
- Köszi húgi. - mondtam, mikor odaértem mellé és adtam egy puszit a homlokára.
- Joshua, beszélhetnénk? - jött oda Elizabeth.
- Természetesen Elizabeth úrnő. - mondtam és meghajoltam a lány előtt. Ő elindult egy picit arrébb, én utána mentem.
- Joshua hallottam, hogy megmentetted a húgunkat. - mondta. - Szeretném megköszönni, hogy te, mint az őrangyala megmentetted őt azoktól az alakoktól.
- Igazán semmiség Úrnőm. Egy őrangyalnak ez a dolga.
- Örülök, hogy így látod. És remélem jól végzed a dolgodat, a húgoddal együtt.
- Igyekszünk úrnőm. Viszont elrabolhatnám a bátyámat egy percre? - kérdezte Joe, mikor odajött.
- Persze Joana. Csak ennyit szerettem volna. Sziasztok.
- Viszont látásra Úrnőnk. - köszöntünk el egyszerre a húgommal. És el is mentünk.

*Joe szemszöge*

Mikor Josh-sal elmentünk végre megkérdeztem tőle, amit akartam.

- Ki a védenced?

- A legfiatalabb Pierce. És mivel nem tudtam, hogy ő volt az, így tiszteletlen voltam vele. Mármint nem úgy viselkedtem, ahogy kellett volna, egy tiszta vérűvel. Néha olyan gőgösek. De Mindy aranyos volt. Nem zavarta, hogy nem ismertem fel. Aranyos volt, bár tudtommal nem igen találkozik másokkal.
- Értem, de azért legyél vele óvatos.
- Az leszek, ezt te magad is tudod.
- Tudom. - mondtam halkan és megöleltem a bátyámat. Most, hogy ő is őrangyal lett érte is duplán aggódhatok. A tanításnak hamar vége lett, bár egyik szünetben Lilith és Elizabeth Pierce jött oda hozzám.
- Joana beszélhetnénk? - kérdezte Elizabeth.
- Természetesen Úrnőm. Miben állhatok rendelkezésedre?
- Joana, kérlek ne hívj úrnőnek, hisz te magad is az vagy. Az angyalok úrnője. Viszont a segítségedet kérném. Van egy tiszta vérű vérfarkas testvérpár: Misery és Dragon Deadwere. Misery 128, míg a bátyja 160 éves. Természetesen a szabályokra magasról tesznek, őket nem érdekli a tiszta vér. Viszont emberek között mászkálnak, úgy, hogy alapból félig át vannak alakulva. Arra kérlek, fékezd meg őket, vedd őket rá, hogy ne menjenek emberek közé, mert felfednek minket.
- Értem Elizabeth Kisasszony. Természetesen beszélek velük.
- Köszönöm. - mondta a lány, majd elment. Ezután mentem órára. Iskola után még egyszer odamentem Elizabethhez.
- Úrnő, azt nem kérdeztem, hogy egyedül kell-e mennem, vagy hívhatok-e segítséget. Mert ketten biztos jobban meg tudjuk győzni őket, mint egyedül.
- Joana, legjobb lenne, ha Lisandert hívnád. És megkértelek, hogy ne szólíts úrnőnek.
- De akkor hogy szólítsalak?
- Simán csak a nevemen. Ahogy én téged. Te és Lisander lesztek a tiszta vérű angyalok ősei itt a Földön. Ugyan azon a rangon állunk.
- Értem Elizabeth, köszönöm. És bocsáss meg a zavarásért. - mondtam, meghajoltam előtte és elmentem. Ez az egész nekem olyan felfoghatatlan volt. hogy lesz egy angyal és vámpír félvér, meg egy angyal és démon félvér románcából tiszta vérű angyal család? Hogy lehetünk a tiszta vérű angyal Hill család ősei, ha mi magunk félvérek vagyunk?

29. rész: Új kezdet/az őrangyal.

Összeszedtük a sebesülteket, a halottakat. A halottakat eltemettük. A sebesülteket elszállítottuk hozzánk.

- Joana, mi történt? - kérdezte Castiel. Úgy tűnik, a neveken kívül semmire nem emlékszik.

- Hosszú, majd elmesélem. Most gyere, menjünk haza. Mostantól te is nálunk fogsz lakni. - mondtam és csendben elindultunk. Lilith még gyenge volt. Segítettünk a sebesülteknek. Mindenkinek, függetlenül attól, kinek az oldalán harcolt.

- Sam, Zoe gyertek, álljatok fel. Tudom, hogy fáj, de haza kell mennünk. - mondtam és felsegítettem a testvérpárt.

- Mi történt velük? - kérdezte Castiel.

- Meghalt az öccsük. - mondtam.
- Részvétem. - mondta Castiel, mit sem sejtve.
- Te csak ne mondjál semmit, nem takarodsz innen? Mi az, hogy ez még él? - háborodott fel Sam.
- Sam, nyugodj meg. - jött oda Michael (Misel). - Annak, hogy ez a mocsok még él, célja van. Elvesztette az emlékeit, csak az arcokra, nevekre emlékszik. A rossz énje a bűneivel együtt szörnyethalt. Ez a lidérc, már nem az, aki volt.
- Castiel, gyere, menjünk. Nem jó, ha most Samék közelében vagy. - persze a fiú nem értette, de nem baj. Karon ragadtam és felrepültem vele. Út közben még páran csatlakoztak. Könnyebb a sebesülteket  levegőben szállítani. Csapatosan mentünk haza.Minden sebesültet hozzánk vittünk. Letettük a sebesültetek. Castiel kapott egy szobát, Charlotte hazament. Jessy csúnyán elküldte. Már nem tudom, mit higgyek. Charlotte, csak megakarta védeni az anyját, de ezzel elvesztette az unokatestvérét. Vacsora után valaki kopogott a szobám ajtaján. Kinyitottam, Castilel volt az.
- Gyere be. - mondtam mosolyogva. A fiú bejött, leült az egyik puffra.
- Kérlek meséld el, mi történt. - mondta, én meg elkezdtem mondani a legendát.
- Ez az én apám volt? - meglepődött, csak bólintottam és folytattam a mesélést. Elmondtam a legendát, aztán jött az, hogy ő ölte meg a szüleimet és a Cullen család nagy részének a szüleit. Hisz Rose már háromszázötven éves. Mindent elmeséltem neki, ő meg, mivel mást nem tehetett, elhitte.
- Tényleg megöltem egy csomó ártatlan fiatal szüleit?
- Igen, köztük az enyémeket is, de hála neked, azzá váltam, aki vagyok. A Föld legerősebb angyalává. - ezután még beszélgettünk egy kicsit, majd megköszönte, hogy elmondtam és kiment a szobából. Én lezuhanyoztam és elmentem aludni. 

*Castiel szemszöge*

Kimentem Joana szobájából. Furcsa volt, amit mondott. Ez a legenda, hogy már ötszáz éves vagyok, és egy kegyetlen gyilkos. Nem értettem ezt az egészet. És miért éltem túl azt, hogy szíven talált egy gömbvillámmal? Az egész olyan zavaros. De hiszek neki, valami azt sugallja, bízhatok benne. Mivel semmire sem emlékszem, így muszáj hinnem neki. Ő tudja, mi történt és, hogy miért dühösek rám, félnek tőlem annyian. És ha igaz, amit mond, akkor még én is utálnám saját magamat és a (most már csak volt) apámat a tetteiért/tetteinkért/a tetteimért. De úgy érzem más ember lettem. Ezentúl próbálok segíteni másoknak és nem pusztítani, mint ezelőtt. Olyan hihetetlen, hogy megöltem egy csomó ártatlant.

*Joe szemszöge*

A vasárnapot pihenéssel, és hosszú erdei sétával töltöttem. Minden halott sírjára növesztettem virágot és raktam egy-egy nagy követ. Mindegyikre rávéstem a haláluk időpontját és akinek tudtam a nevét. Lépteket hallottam, megfordultam és azzal a fiúval találtam szembe magam, kinek megöltem a húgát.
- Szia. - mondtam.
- Sophinak hívták. - mondta. - Még csak most töltötte a tizenhármat. - mivel épp a lány sírjánál voltunk így belevéstem a nevét a kőbe. - Az a barna vámpírlány a te húgod?
- Igen, a neve Jessy, bár csak fogadott testvérem. El se tudom képzelni, milyen volt elveszteni Sophit.
- Persze, Joana, a te testvéreid élnek, de a szüleid nem. Nekem meg már csak a húgom volt. Miért nem öltél meg?
- Mert nem ölök ok nélkül. Ha ok nélkül gyilkolásznék, akkor, nem lennék a Föld első és legerősebb angyala.
- De egy vámpírból hogy lesz angyal? - látszik, hogy nem sok köze van a világunkhoz.
- Én csak félig vagyok vámpír. A csata előtt bukott angyal és vámpír félvér voltam. De most már vámpír és angyal félvér vagyok. És az Úrnak célja van mindannyiunkkal, veled is. - ezután nem beszéltünk többet. Megköszönte, hogy növesztettem virágot a húga sírjára, aztán kijött Lys is. Picit beszélgettünk, majd elmentünk repülni egyet. Már rendbe jött. A démoni oldala, már megnyugodott, nem félt. Lilith se volt már rosszul, bár egy kicsit zavarta a sok angyal közelsége, de elviselte. És egy tartós, erős barátság alakult ki közöttünk. Hétfőn mind együtt mentünk iskolába, Castiel suli után elment a régi otthonába a motorjáért, mert nem tetszett neki sem az enyém, se Lysé, pedig bármelyikőnk odaadta volna neki. De nem... neki a sajátja kell. Hétfőn a tanítás alatt egyedül a közelharc volt érdekes.
- Joana, mi lett a szárnyatokkal, miért fehéredett ki?
- Hát tudja Tanárnő, az úgy volt. - kezdtem, de Emy félbe szakított.
- Hogy volt egy harc Castiel és az apja ellen, ahol mi nyertünk és Castiel gonosz énje meghalt. - Félbeszakítottam a lányt és én mondtam tovább.
- És mikor Castiel összeesett, az összes bukott, aki a mi oldalunkon harcolt és a világ többi bukottja, akik hisznek még Istenben. Megbocsátást nyertek/nyertünk és angyalokká váltunk. - innen felemás szemű és szárnyú párom folytatta.
- Nekem volt a legrosszabb, a csapatunkból, hisz én démon és bukott félvér voltam, pontosabban, most már démon és angyal félvér. És a démoni énem félt, reszketett, nem akart meghalni. De Isten mindannyiunknak megkegyelmezett. Az egész harc folyamán egyetlen társunk halt meg. És páran megsebesültek.
- Akkor ezért éreztem olyan furán magam szombaton. - mondta az osztályfőnökünk. Aki az egész beszámolót hallotta, mert jött megnézni az órát.
- Miss Cole, kérem mutassa meg a szárnyait. - kértem. A tanárnő kinövesztette, gyönyörű, hófehér szárnyait. Erre én is megmutattam a saját szárnyamat, a példámat Lys és Emy is követte.
- Joana, akkor igaz, amit mondanak? Te vagy az első és legerősebb angyal a Földön? - kérdezte az ofőm.
- Igen Tanárnő. Tudja én vagyok a világ második legerősebb lénye. Az első Lilith démonkirálynő. És most már angyallá váltam. - ezután a nap gyorsan eltelt. A többiekkel folytattuk az edzéseket, de már nem olyan keményen. Sokat pihentünk. Alexával elmentem az erdőbe, sétáltunk egyet. Sara, Emma és Galatea jöttek velünk. Csak sétáltunk és sétáltunk. Este Lyséknél aludtam. Másnap kipihenten keltem, felöltöztünk és mentünk iskolába. Minden nyugis volt. Furcsa volt, a csend és a béke, de az életünk nem térhet vissza a régi kerékvágásba. Többé már nem... Aznap valami furát éreztem. Mivel épp szünet volt, így kimentem az udvarra, leültem az egyik fa alá, behunytam a szeme és csak befelé figyeltem, s ekkor meghallottam egy segélykérő lány hangját. Gyorsan felálltam, bementem, megkerestem az ofőmet.
- Tanárnő elmehetnék, nem érzem magam jól. - mondtam.
- Persze, menj csak. Majd igazolom.
- Köszönöm. - mondtam és elrohantam. Dobtam egy sms-t Jessynek, hogy majd vigyék haza a motoromat, kulcs a táskámban, ami a szekrényemben van, a kódot tudja. kinövesztettem a szárnyamat és elkezdtem repülni, közben arra koncentráltam, hogy megtaláljam a segélykérő lányt. Az ösztöneim egy elhagyatott sikátorba vittek.
- Ké-kérlek segíts. - hallottam egy halk, erőtlen suttogó hangot. Közelebb mentem, és megláttam egy velem egyidős, sérült lányt. Démon volt, de mágiával megfosztották a szárnyaitól.
- Itt vagyok, nem lesz baj. Hogy hívnak? - kérdeztem
- A nevem Laura. De te ki vagy? Egy angyal? Meghaltam?
- Én Joana vagyok, és igen az első és legerősebb angyal a Földön. De nem haltál meg, és az a célom, hogy ne is halj meg. Hol sérültél meg?
- Vérzik a karom és azt hiszem eltört a bokám. - mondta erőtlenül, sírva Laura.
- Rendben, gyere, segítek. Mutasd a karodat. - kinyújtotta a vérző karját. Erősen vérzett. Ösztönből cselekedtem. Rá tettem a kezem és éreztem, hogy erő árad a testemből. Melegség áradt át Laura sebesült karjába. Nem sokkal később a ragyogás, mi gyógyítás közben keletkezett elmúlt, s elvettem a kezem.
- Jobb? - kérdeztem kedvesen. Laura megmozgatta a karját.
- Igen, kérlek, ha már a szárnyamat nem tudod visszaadni, a lábamat gyógyítsd még meg.
- Mindent megpróbálok, esetleg még a szárnyadat is visszaadhatom. Hisz én vagyok a Föld egyetlen 23-as szintű lénye. - mondtam mosolyogva, majd meggyógyítottam a lábát.
- Gyere, állj fel. - nyújtottam neki kezet. Megfogta és segítettem neki talpra állni. Felállt, rá a sebesült lábára és láttam, ahogy a gyönyörű tejföl szőke lány arca felragyog, majd mikor arra gondolt, hogy nincsenek szárnyai újra elkomorodik.
- Fordulj meg. - mondtam. Rátettem a kezeimet a hátára és erősen összpontosítottam, hogy meg tudjam gyógyítani. Mikor kezdtem erős fehér fény ragyogott fel, mint amikor a karját gyógyítottam. Csak a mostani erősebb volt.
- Uram segíts, adj erőt. - mondtam ki a szavakat, mikor már annyira elgyengültem a gyógyítástól, hogy majdnem összeestem. De az Úr adott még erőt, és Laurának elkezdett kinőni a tűzvörös démonszárnya. Mikor teljesen rendbe jött, a ragyogás kimúlt és meg erőtlenül a földre estem.
- Joana, jól vagy? - kérdezte védencem ijedten.
- Igen, csak kimerültem. - mondtam halkan, gyengén.
- Köszönöm. - mondta a lány és megölelt.
- Igazán nincs mit, viszont, most kérlek te segíts felállni. - mondtam, Laura nyújtotta a kezét és felhúzott. Még mindig gyenge voltam, nem tudtam volna hazarepülni. - De mondd csak, ki támadott, meg, mi történt? Hisz fényes nappal van.
- Na igen... Eddig anyámmal és a nevelőapámmal éltem, akire világéletemben azt hittem, hogy az igazi apám. De most meg akart ölni, illetve megölteni. Felfogadott két lidérc, démon és argorian keveréket, akik mágiával elvették a szárnyamat, eltörték a bokámat és megvágták a karomat. De hálna neked jól vagyok. Köszönöm. - Laura annyira meg volt hatódva attól, hogy segítettem neki, hogy elsírta magát.
- Mondd csak Laura, hány éves vagy?
- Most töltöttem a tizenhatot. Szeptembertől a Nightmare-be fogok járni.
- Értem. Én most fogom tölteni a tizenhetet június kilencedikén. - mondtam mosolyogva. Kezdtem erőre kapni, lassan mehetek vissza vagy a suliba, vagy haza. Ránéztem a telefonom kijelzőjére, még vissza tudok menni a suliba és elmagyarázom az ofőmnek, hogy mi történt.
- Laura van hova menned? - kérdeztem.
- Igen a bátyámhoz fogok költözni. Bemenjek veled a sulidba, hogy bemutathass a testvéreidnek, barátaidnak és az ofődnek? Igen mielőtt megkérdezed gondolatolvasó vagyok. Minden egyes gondolatodat hallom, ahogy te is az enyémeket. - láttam, hogy észrevette, hogy egy picit összerezzentem, sose szerettem, ha valaki a fejemben kutakodik.
- Igyekszem nem kutakodni a fejedben, de sajnos mindent hallok, ahogy te magad is. Te hogy kapcsolod ki a képességedet?
- Úgy, hogy a többire koncentrálok. Jelen esetben a gyógyításra, de van, hogy illanok, idomítom az elemeket, nem elemi tüzeket idézek és még folytathatnám. - mondtam. majd intettem a fejemmel, hogy menjünk. Kinyitottuk a szárnyainkat és elrepültünk a suli felé. Épp akkor csöngettek ki a negyedik óráról. Leszálltunk az udvaron. Bementünk az épületbe és azonnal megtaláltam az ofőmet.
- Joe te nem rosszul vagy?
- Nem tanárnő el kell mondanom az igazat, úgy tűnik őrangyal lettem. Ő eddig az egyetlen védencem: Laura.
- Jó napot. - köszönt bátortalanul a lány.
- Szia Laura, örülök, hogy találkoztunk. Rendben Joana, részt fogsz tudni venni a többi órán?
- Igen tanárnő. Laura megnézhetné a maradék három órát?
- Persze, menjetek és köszönöm, hogy szóltál Joana. - ezzel indultunk is órára. Bemutattam a többieknek Laurát. Suli után odamentem Alice-hez.
- Segítened kell. Le szeretném cserélni a ruhatáramat. Hisz nem illik egy őrangyalhoz a fekete-vörös összeállítás. - mondtam.
- Nyugi, gyere, menjünk vásárolni. Lysander, Alexy jöttök velünk vásárolni? Joe-nak kellenek új ruhák.
- Én megyek. Úgyis kell pár új cucc. - mondta Alexy.
- Mehetünk. - mondta a párom, majd odajött és átkarolta derekam. Beültünk Alice kocsijába és átmentünk a plázába. Alexy és Alice egyszerre ragadtak karon és két különböző boltba akartak bevinni.
- Na jó, ebből elég legyen! először bemegyünk abba, amelyikbe Alexy akart bevinni, utána marad a másik. Rendben? - mondtam határozottan.
- Igen. - mondta Alice lemondóan. Bementünk egy olyan butikba, ahol minden az én stílusomat tükrözte.
- Joe, te gyere vele. Addig ti ketten üljetek le oda. - utasított minket Alexy. Megragadta a karomat és elkezdett befelé húzni. Majd egyszer csak megállt, picit nézelődött, végül egy nagy kupac ruhát nyomott a kezembe.
- Ezeket próbáld fel. Mi a próbafülke előtt leszünk. Mindegyiket mutasd meg. - mondta és betolt az egyik fülkébe. Megnéztem a ruhákat. Felvettem az első összeállítást. Egy combközépig érő fehér szoknya volt, lila virágokkal, egy fehér felső szintén lila virágokkal, egy fehér műbőrdzseki és egy fehér, fűzős térdcsizma. Kimentem, körbefordultam a többiek előtt. Lys megrázta a fejét, hogy ez borzalmas, Alice mutatta, hogy hányni tudna az összeállítástól, de még Alexy is megjegyezte, hogy ez katasztrofális. visszamentem, megnéztem magam a próbafülkében elhelyezett teljes alakos tükörben és én is rosszul lettem a látványtól. Mi lelete Alexyt? Neki olyan jó stílusérzéke van, de ez most rémes. Mindegy is, levettem, majd fel a következőt, ami egy királykék top volt, fehér csőfarmerral és egy királykék magassarkú. Megint kimentem, Alice megjegyezte, hogy nem illik hozzá a cipő, de a többi jó, a cipővel Alexynek is volt baja, de Lysander szerint ez egy az egybe nem én vagyok. A vérvörös hajam és a királykék erősen ütik egymást, a fehértől meg sápadtabbnak tűnök. Bementem és megnéztem, tényleg rémes volt az a cipő. Felvettem a következő összeállítást, a vörös volt a domináns szív, de most a sárga különböző árnyalataival volt keverve. Kimentem Alexynek és Alicenek felragyogott a szeme, de Lys azt mondta, hogy jó, de nem a legjobb. Az utolsó összeállítás az vörös és ezüst volt. Felvettem, megnéztem magam a tükörben és elámultam annyira tetszett. Kimentem Alice egyenesen elájult, Alexy felugrott és olyan szorosan megölelt, hogy majdnem megfulladtam, míg Lys helyeslően bólogatott és azt, mondta, hogy fizeti ezt az összeállítást. Visszavettem a saját ruhámat és átmentünk a másik boltba, ahol szintén vettünk pár ruhát. A gardróbom gazdagabb lett egy csomó ezüst és vörös cuccal. Ezután még bementünk egy márkásabb cipőboltba is, mert annak ellenére, hogy más színekre váltottam, a szegecsek maradhatnak. Vettünk egy csomó új cipőt is. A fekete cipőim és a bőrdzsekim maradhatott, mert azok is illenek valamennyire az új cuccaimhoz, de azért a feketét se felejtem el. Ráadásul képtelen vagyok elhagyni a saját stílusomat. Indultunk volna haza, amikor meghallottam Leigh hangját.
- Joe várjatok! Varrtam neked egy új ruhát, gondoltam, hogy mivel angyal lettél, így új stílust szeretnél. Illik hozzád az ezüst és csináltam neked egy ruhát, ami alkalmazkodik a régi stílusodhoz, de nem fekete.
- Köszönöm Leigh. - mondtam, mikor odaadta a dobozt. Kinyitottam a dobozt és azt hittem, elájulok. A ruha az pont én voltam, térdig érő ezüstszín egybe ruha, a felső részén vörös virágok vannak, míg a szoknyarész több rétegű, és pöttyös. Elképesztően nézett ki.
- Nem tudom, mit mondjak... Köszönöm! - mondtam és hirtelen felindultságból megöleltem a fiút. De ez csak egy rövid ilyen köszönöm jellegű ölelés volt. Aztán azonnal bocsánatkérően néztem a barátomra és a bátyjára is.
- Nincs semmi baj. - mondta teljesen egyszerre a két fiú.
- Hali, Drágám odaadtad a ruhát? - jött oda Rosa.
- Igen, odaadta, és nagyon tetszik.
- Ennek örülök, remélem mostantól több időt tudsz, majd szakítani ránk. - mondta Rosa, majd a párjával elmentek. mi is indultunk haza. Fáradt voltam. Még sétáltam egy picit Alexával, majd megfürdettem és vittem aludni. Ma Lys is itt aludt, elalvás előtt picit beszélgettünk, majd szépen, lassan mindketten elaludtunk. Éjszaka arra keltem, hogy valaki segítséget kér. Egy nagyjából velem egyidős fiú hangja lehetett. Gyorsan felkaptam valami ruhát, hogy ne pizsamában menjek. Majd kimentem az erkélyre és szárnyra kaptam.

Sziasztok! Mivel ez másik blog, de a történet marad ezért ez most a 28. rész lesz és nem az első. Jó olvasást.

28. rész: Prológus

*Joe szemszöge*

Amint Castiel összeesett a harcnak vége lett. A lidérc csapatából majdnem mindenki elmenekült, aki tudott. A sebesülteken kívül csak Charlotte és Amber maradt itt. Amber a sebesült bátyját ápolta, míg Charlotte könnyezve odaszaladt a húgomhoz.

*Jessy szemszöge*

Az unokatestvérem, az az álnok kígyó, megölelt. Nem tudtam, mit tegyek. Ellöktem magamtól.

- Hagyj békén. Nem vagy a rokonom. Takarodj. - mondtam kegyetlenül.

- De-de én... Kérlek, értsd meg. - kezdte, de félbe szakítottam.

- Nem érdekel, hogy megfenyegetett, hogy megölni anyádat. Nekem már senkim sincs és te se vagy többé a rokonom. Azt mondtam takarodj innen. - miközben ezt mondtam olyan erősségű gömbvillámot csináltam, amit előtte soha nem sikerült. De nem ment el. - Lelőlek, vagy elmész. - fenyegettem.

- Jessy hagyd békén. Charlotte, te meg menj innen, amíg szépen mondom. - hallottam a nővérem erőtlen, gyenge hangját. Eloltottam a két gömbvillámot és ránéztem a nővéremre. Nem hittem a szememnek.

*Joe szemszöge*

Mikor Charlotte elment, furán éreztem magam. A szárnyam bizsergett és olyan furán éreztem magam. Hatalmas fényességet láttam, és furcsa, földöntúli dalt hallottam. És olyan melegséget éreztem, mint még soha. Ragyogtam, de nem az erőm miatt. Féltem, hogy mi lehet, de ezzel egy időben földöntúli nyugodtság és szeretet áradt belém.

- Gyere vissza lányom, már várunk. - hallottam a fejemben a hangot. Megnyugtató volt. Egyszer csak felemelkedtem, minden furcsa volt. Szédültem és vakított a fény. Hallottam az angyalok andalító dalát. Ránéztem a szárnyamra és az fokozatosan fehéredett. Nem értettem, mi történik.

*Josh szemszöge*

Megálltam letettem a fegyvert és körbenéztem. Sam és Zoe együtt gyászoltak. Aztán hirtelen hatalmas fény támadt és elkezdett bizseregni a szárnyam. Éreztem, hogy beforr a szárnyamon a seb. Furcsa, andalító, földöntúli dalt hallottam, majd egy hang szólt a fejemben.

- Ne aggódj Fiam, most már visszajöhetsz. Várunk. - nem értettem, mi történik, egyszer csak megemelkedtem és elkezdtem izzani. A testemet átjárta a melegség és a nyugalom, de legbelül rettegtem. Nem értettem, mi történik.

*Lys szemszöge*

Mikor vége lett a csatának két érzés kavargott bennem. Valami éktelenül fájt, de közben egy erős fény villant, s nem akart kialudni. A szárnyam bizsergett, s ekkor az angyalok, földöntúli muzsikája csapta meg a fülemet.

- Gyere fiam, nem lesz baj. - hallottam egy hangot a fejemben. Az egyik felem, a démoni rettegett, félt és, mintha szét akart volna szakadni. A bukott énemet kellemes melegség járta át. Megemelkedtem, elkezdtem izzani és láttam, hogy megváltozik a szárnyam. Marad olyan, mint volt, mármint akkora, mint egy angyalé, de csupasz, bőrszárny. A fekete szárnyam fehérré vált, a vörös aranybarnává, mint a szemem. A démoni oldalam ordított fájdalmában, féltem, mi lesz, ha kiszakad belőlem a démon? Én nem csak angyal vagyok. Ekkor olyan történt, mi már évek óta nem: legördült egy könnycsepp az arcomon. A könny a jobb szememből jött, hisz az az oldalam a démoni.

*Lilith szemszöge*

Mikor a vörös ördög összeesett a bensőm reszketni, félni, ordítani kezdett. Egész testemben remegtem. Azt hittem meghalok, nem tudtam mit tenni. Mintha a szívem szakadt volna ki. Ekkor egy ordítást hallottam, majd, rádöbbentem, hogy az ordítás az én számat hagyta el. Kivánszorogtam a bokor mögül, egyenesen Joanához, aki már a földön állt fehér szárnyakkal. Angyallá vált, ahogy a többiek is. Egyedül Lysander reszketett, pont, mint én. Odaálltam Joana mögé, és erőtlenül megszorítottam a vállát.

*Joe szemszöge*

Mikor véget ért az izzás földet értem, a szárnyaim hófehérek voltak. valaki megfogta a vállam. Megfordultam és olyat láttam, amit álmomban se mertem elképzelni. Lilith állt mögöttem, egész testében reszketett. Láttam rajta, hogy legbelül fáj a lelke, igen, minden démonnak van lelke. Nincs olyan élőlény, minek nincs lelke.

- Ne aggódj, semmi baj nem lesz, rendbe fogsz jönni. Nem halnak meg a démonok. Isten itt van, de nem haragszik rád. Az Úr téged is szeret.

- Elmentek? - kérdezte erőtlenül.

- Nem, az Úr nem szólít minket magához. Nekünk itt van dolgunk. - mondtam. - Újra lesznek angyalok a Földön.

- Meghalt? - bökött Castielre.

- Még él, nem halt meg. - mondtam. És a vörös démon ekkor fel is ült.